Mivel mostanában a tüdőgyulladás gyötrelmeivel küzdök, és a testvérem állandóan nyaggat, hogy a betegségek lelki eredetűek, így a kezembe vettem azt a könyvet, amit példaként hozott fel, hogy ezt olvasd el Csics, ebben van az igazság!

Jómagam nem hiszek az e fajta elképzelésekben, én a józan ész híve vagyok, szerintem, ha kevesebbet stresszelnék, csökkenteném a dohányzás mértékét, növelném a sportolás intenzitását, ami manapság már kimerül a hétköznapi lóti-futiban, és esetenként kialudnám magam, akkor nagyobb esélyem lenne egy ellenállóbb immunrendszer meglétére.

De! Gondoltam, nézzük meg a történéseket más megvilágításból, hátha adja majd a megoldás kulcsát, no meg ne legyünk szűk látókörűek, nézzünk szét a nagyvilág tudástárában. 

A következőt találtam: ( Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum)

Tüdőgyulladás (pneumonia)

Testi szint: tüdő (kapcsolat, kommunikáció, szabadság)

Tüneti szint: a konfliktust a kommunikáció területére behatoló kórokozók robbantják ki, a kapcsolattartás (nyitottság) és az elzárkózás között erős konfliktus jön létre; agresszív harc alakul ki a kapcsolattartás területén, csatározások kezdődnek a világgal szembeni konfliktus terén. 

Feldolgozás: hagyjuk, hogy a kommunikáció hasson ránk, ahelyett, hogy a hatásokat, kórokozókat válogatás nélkül beengednénk, a kapcsolatok szintjén folytassunk agresszív küzdelmet, menjünk bele a csatákba, tanuljuk meg hol a határ.

Feloldás: legyünk nyitottak az idegen impulzusokra, döntsük le a kommunikációs gátjainkat, ismerjük meg a tüdőt, mint a szabadság és nyitottság szárnyát, amely lehetővé teszi, hogy minden lénnyel kapcsolatban léphessünk, az emberekkel a nyelv segítségével kommunikáljunk, amely a légzésen alapul, az állatokkal ugyanezen levegő segítségével, amelyet belélegzünk, és a növényekkel az élet körforgása segítségével, hiszen ők adják az oxigént nekünk, mi pedig a szenet, amelyre nekik van szükségük.

Hát szóval.... nem határolódom el semmitől, de azért ezt most lefordítom a történések, a gondolataim és az érzéseim tükrében.

Tüdőgyulladás (pneumonia) Igen, sajnos ez volt, de már gyógyulok ki belőle.

Testi szint: tüdő (kapcsolat, kommunikáció, szabadság) Na itt már kezdtem magamra ismerni. Ha már elvont elméletekről beszélünk, akkor az asztrológiát is szóba hozhatom. Jómagam az ikrek jegyében születtem, méghozzá arra, hogy kommunikáljak. Állandóan beszélek, be sem áll a szám, elvégeztem két sulit ezzel kapcsolatban, nem is rossz eredményekkel, tehát itt már kezd valami kialakulni. A szabadságról meg már ne is beszéljek, egy pillangó hozzám képest lassú csiga, ahogy én tudok repkedni tettekben vagy gondolatokban.

Tüneti szint: a konfliktust a kommunikáció területére behatoló kórokozók robbantják ki, (egy-két ügyfél) a kapcsolattartás (nyitottság) és az elzárkózás között erős konfliktus jön létre;(tipikusan az az el zárkózó vagyok, soha nem nyitok, :) ) agresszív harc alakul ki a kapcsolattartás területén (munka= egyes esetekben agresszív harc), csatározások kezdődnek a világgal szembeni konfliktus terén. (Ajaj, most mi lesz, ha még csak ez út fognak jönni a csaták!)

Feldolgozás: hagyjuk, hogy a kommunikáció hasson ránk, ahelyett, hogy a hatásokat, kórokozókat válogatás nélkül beengednénk,(Kész itt a vég, ezentúl válogatott formában engedem majd be a kórokozókat: holnap bemegyek a munkahelyemre, és azonnal felmondok.) a kapcsolatok szintjén folytassunk agresszív küzdelmet, menjünk bele a csatákba, tanuljuk meg hol a határ.( Most őszintén, mi lenne ezzel a világgal, ha én az átlagosnál, a tőlem megszokott mértéktől magasabb szinten végezném az agresszivitás művészetét? Így is általában arrogánsnak vélnek. Nem baj, holnaptól új nap ébred, és reszkess nagy világ, mert testi megbetegedésem lelki feldolgozása miatt, dzsihárdot hirdetek!)

Feloldás: legyünk nyitottak az idegen impulzusokra, (most komolyan, mindig az vagyok, na jó pl.:egy vicsorogva ugató nagytestű ölebbel kapcsolatos impulzussal szemben már annyira mégsem vagyok nyitott, de alapjába véve, lóti-futi, csacsogás, szia te kivagy? Ez milyen, nézzük meg közelebbről. Ezt próbáljuk ki! stb.)  döntsük le a kommunikációs gátjainkat, (Kommunikációs gátak, nekem?) ismerjük meg a tüdőt, mint a szabadság és nyitottság szárnyát, ( A szabadság szárnyát nem rég bontottam ki, és láncaim levetése után végre repülhetek. Akkor miért is lettem beteg?) amely lehetővé teszi, hogy minden lénnyel kapcsolatban léphessünk, az emberekkel a nyelv segítségével kommunikáljunk, (Nem mondod? Egyébként csak egy morbid hasonlat, és bocsánat, de életszerű, mi van akkor ha egy néma szenved tüdőgyulladásban, és ezt olvassa?) amely a légzésen alapul, (az élet alapul rajta) az állatokkal ugyanezen levegő segítségével, amelyet belélegzünk, és a növényekkel az élet körforgása segítségével, hiszen ők adják az oxigént nekünk, mi pedig a szenet, amelyre nekik van szükségük. (Nahát ennél az állatos és növényes story-nál már végképp feladtam a megértés reményét.)

Bakker, én tényleg sok mindent el tudok fogadni, és szeretni az életben, de egyet tisztázni kell! Az élet alapvetően nehéz. Biztos vannak olyan "művész alkatok", akik ezt nem így érzik, és csodának fogják fel azt az időintervallumot, amit itt e létben és napjainkban töltenek, de én realista vagyok. Én azt mondom, hogy az élet nem csodás, hanem csodás pillanatok vannak benne! Abban a folyamatban, ami alapjáraton nem feltétlenül egyenlő a mesék által festett gyönyörű képek bármelyikével. Problémák és gondok igenis vannak. Tény és egzakt. Ezt kezelni kell, vagy legalábbis szükséges megpróbálni, na de a fenti leírás által nem lenne könnyebb a helyzetem. Még csak nem is gyógyulnék hamarabb. Irigylem, és talán már tisztelem (?) azokat a személyeket, akik efféle gondolatokban hinni tudnak. De én akkor is bagatellnek érzem. Hiszek a pszichológiában, mert több ezer éve van a világon, tudományként azonosítják, egyetemen tanítják...stb, de nem hiszek a kineziológiában, ami napjainkra olybá divatos gyógyítási mód lett. Kár, hogy az elmúlt tíz évben hallottunk még csak róla (Tudom, ezt úgy adják be, hogy ez egy több ezer éves tudástár, csak eddig még nem jutott el kicsiny hazánkba. Érdekes a pszichológi az egész világot képes volt meghódítani. Akkor a kineziológia miért nem?), pszichológia pedig már az ókorban is volt. (Platón, Szókratész) Mégis, vannak emberek akik egy lapon emlegetik a kettőt. Az egyikhez diploma, kitartás és elkötelezettség kell, míg a másikhoz egy néhány hónapos tanfolyam, no meg az isteni sugallat. Ezt most mint a lélek gyógyításának példájaként hoztam fel. És ami még inkább megkérdőjelezi számomra az e fajta elvont gyógyítási és egyéb életjavító folyamatokat, hogy általában egy-egy találkozóért fizess 10.000 Ft-t. És ez az alaphang. A pszichológusnál is kell fizetni, de ez esetben semmi gondom vele, hisz ő ebből lediplomázott, valóban energiát fektetett bele, valóban hatalmas nagy tudással rendelkezik, és az orvoslásra, a gyógyításra tette fel az életét. Az általam kuruzslónak vélt "szakemberek" pedig az élet út megtalálását sulykolják beléd folyton. Ők ebben segítenek. És a módszer sem mindegy, energiát adnak át. Igaz, hogy az energia nem olyan látható jelenség, de hidd el, hogy kapod. A pszichológus szavait bezzeg mindenki érti. És nem utolsó sorban, olyan hittel élnek eme áldásos világban, az isteni sugallattól megszállottan, hogy az tiszteletet érdemel szerintük. Szerintük, szerintem meg (durva a példa) Jézus érdemelt tiszteletet, aki szintén rendelkezett az isteni sugallat áldásos hatásaival, és ingyen gyógyította az embereket. Bagatellnek érzem napjaink legújabb gyógyítási módjainak nagy részét. Egész egyszerűen nem egzakt, nem kiszámítható, nem látható, nem tudom a tényleges eredményt lemérni. Persze a hit sokban segít, de akkor inkább templomba és ne kineziológushoz járjon az ember.

A testi gyógyítás terén pedig marad az antibiotikum (egyenlőre) a jövőben pedig az odafigyelés, hogy óvjam a testem a káros kórokozóktól :), megpróbálom ellenállóbbá tenni a szervezetem, és végre kialszom magam.   

Előre is elnézést kérek, akinek nem inge, ne vegye magára..!  A Facebook-t is szeretem, csak a magam módján látom nagyvilágunk történéseit.

Igen, fenekestől felfordult a világ. Körbenézek, és azt látom, hogy az emberek meggondolatlan dolgokat tesznek vagy mondanak. Tökéletes példa erre a Facebook. Az ökör nagy baromságok netovábbjának színtere, eme XXI. századi találmány, közösségi portál. A mai napon Stohl András pere a pletyka közepe. Szidják, amit tett, szidják, mert keveslik a büntetését, előjogokkal magyarázzák az ítélet miben létét. Szép, mondhatom. És tükörbe nézni mikor fognak az elégedetlen ária nép tagjai? Kérdem én. Mert ugye még soha senki nem ült közülük delíriumos állapotban kocsiba? Ne vicceljünk. Ma már szinte az emberek nagy része vezet. Valamennyiünkkel előfordult már, hogy ittasan vagy más hatások által befolyásoltan ültünk volán mögé. Nem túl kifizetődő cselekedet, hisz bármikor beüthet a krak, de valljuk be őszintén, szín józanon sem nehéz balesetet okozni. Emellett ne felejtsük el: hogy egy, nem halt meg senki (szerencsére), kettő nem direkt tette. Nem úgy kelt fel aznap, hogy hűha ma elmegyek bulizni, aztán kinyírok két embert. Nem egy tömeg gyilkosról, egy pedofilról vagy egy kőrözött bűnözőről beszélünk, hanem egy hülyéről. Aki felelőtlen volt, és csak a mázlin múlott, hogy nem lett komolyabb a baj, mint amekkora kikerekedett belőle. De ez bármelyikünkkel megeshet. Még rosszabb is. És nem csak velünk, hanem a család tagjainkkal, barátainkkal is megtörténhet. Magunknak és a szeretteinknek vajon hány év börtönt ítélnénk meg? És vajon nem örülnénk-e annak, ha lenne ismerősünk a bíróságon  egy hasonló helyzet alkalmával, amikor Damoklész kardja lebegne a fejünk fölött? Vajon nem használnák-e ki a lehetőséget? Dehogynem. Mi is örülnénk, mi is élnénk az eséllyel, hogy minél kevesebb büntetést kapjunk. Csak egy a gebasz, nekünk nincsenek ehhez hasonló kapcsolataink. Nekünk nem sikerült olyan fene nagy embernek lenni, mint a Bucinak. De ezért nem Stohl a hibás. Ember Ő is, emberi hibát követett el, amit én nem akarok elbagatellizálni, nem akarom felmenteni, de pont olyan emberi módon próbálja megúszni, ahogy mi tennénk. Ne ítéljük el, hisz nem jártunk a cipőjében. Nem börtönbe megy most ő, hanem a pokolba. Ugyanis a rabok is néznek tv-t, és pont azzal az elő és utó ítélettel  fogják fogadni, mint ahogy itt kint a köznép búcsúzik tőle. Ha egy átlag ember lenne, talán még barátokra is találna odabent, de így..., biztos nem művész úrként fognak ránézni. Hát, nem lennék a helyébe. Nekem ez a véleményem, amivel senki nem ért egyet. Talán én látom rosszul a világot, sőt, kezdek benne biztos lenni, épp ezért mondom, hogy nem szólj szám, nem fáj fejem. Meguntam az ostoba világ, ostoba és elhamarkodott ítélkezéseit, amit a hivatalos vagy a social média közvetít. Meguntam, hogy egy Stohl Andrást, aki közvetlen módon két, közvetett módon max. tíz embernek ártott, a média kardélre hány, a politikusokról meg rendesen hallgat, akik meg tízmillió ember életét teszik olykor nehezebbé vagy épp tönkre. Az ó disznóságaik fedettek maradnak, holott többet ártanak az országnak, mint az idióta Buci. Nem Stohl fogja megrontani Magyarország igazságszolgáltatási rendjét, vagy közerkölcsét, azt már megrontották rég. Sőt mi meglepőbb, pont azok rontották meg, akik alkották azokat. És ez a lényeg, nem a Buci pere. De hát mindenek előtt éljenek a story-k, a vélemények és az okos, indulatos posztok, az ész meg az ablakban marad.  

Jesszusom, de régen írtam már! Talán hiányzott is egy kicsit, hogy elmondjam a gondolataimat, egy-egy érzelmi "kép megfestésével".

Ebben a bejegyzésemben a "nagy magyar valóságról" akarok írni. Hogy mit is takar ez számomra? Ahhoz, hogy ezt el tudjam magyarázni, vissza kell utazni egy picit az időben, 19 éves koromig.

Akkoriban már borzasztó nagy öntudattal rendelkeztem, aminek a mértéke természetesen máig csak nőttön nőtt. Viszont némi belátás készséggel kiegészült, egyfajta "mia culpa" feelinget sikerült a magamévá tennem. Kiscsikóként azt hittem, ismerem az embereket, és nem tudtam elfogadni a kritikát, ha valaki naivnak titulált. Ma már tudom, hogy igazuk volt! Tényleg kissé együgyű, és szűk látókörű voltam, igaz nem kellett nyitott szemmel járnom. Voltaképp irigylem magam életem azon szakaszáért, így hét évvel később, már kevésbé tapasztalatlanként. Hisz a tudást nap, mint nap, a munkám folyamán empirikus úton szedem magamra. Az ügyfeleim által, kinyílt a "kis csipám", és rá kellett döbbennem, hogy olyan dologgal foglalkozom, ami levetíti a nagy magyar valóságot. Tükörként van előttem minden nap, és mini "élet térképként" rajzolódik ki és tovább az idő múlásával. Miért mondom ezt? Példa: ha egy fodrász vagy Budapest XI. kerületében, akkor nagyjából azonos életszínvonalú és beállítottságú emberek vesznek körbe, tehát viszonylag hasonló problémákkal, elképzelésekkel találkozhatsz. Ja és főkép a fodrászathoz értesz, némi gazdasági és jogi tudással kiegészítve, hogy a boltodat tudjad vinni.  Én közös képviselőként szinte soha nem találkozom két ugyanolyan problémával. Eltérő adottsággal rendelkező ügyfeleim, eltérő gondokkal bombáznak. Értenem kell műszaki, gazdasági, jogi ügyekhez és emellett egyes szociális és pszichológiai területeket is kisujjból kezelek. Annyi ember vesz körbe, hogy általuk sziluettként tündököl az élet különböző megélhetésének formája. Vannak normálisak, rendesek, kedvesek és .... (hagyjuk). De nem csak az ügyfelek hanem a vállalkozók is hozzák magukkal a felismerés érzését. És ma ez történt.

Egy társasházamnál a terem garázsban a tulajdonosok 3 millióért vettek egy beállóhelyet. Egy garázsgép 4 garázsból áll, aminek az össz. értéke 12 millió forint. Nemrégiben észrevettem, hogy rozsdásodnak a rámpák, amik az autókat tartják, így hát felhívtam a gyártót, hogy beszélgessünk el arról, hogy tulajdonképpen egy 12 millás szerkezet, aminek több tonnát kell megtartania, az miért is rozsdásodik öt év elteltével? Találkoztam ma a gyártó egy kirendelt kutyájával a helyszínen, aki közölte, hogy ezeknek a gépeknek a garanciális időszaka két év. 2 év! Nem semmi, gondoltam, veszel 3 milláért egy garázsbeállót, amire két év a garancia és öt év múlva tönkre megy. Nem hittem el, hogy komolyan gondolják, de hát magyarázták, hogy a sólé tönkre tette, meg vízben állt a gép... Természetesen idióták, és magyarázták a saját hibás termékeik nem létező előnyeit. Valóban vízben állt a gép, mielőtt én a ház kezelője lettem volna. 4 milliméteres vízszint volt az aknában, tudom, mert én vettem speckó szivattyút, ami 2 mm-ig lemegy. Ez igaz, de akkor a 180 cm magasan álló szerkezet miért rozsdásodik? Továbbá garázsgépeket úgy kell megcsinálni, hogy ne bírja a sólét? Mit hittek, hogy a tulajdonos este a munkából hazafele jövet leáll a garázs előtt, és leslagolja, majd szárazra törli az autóinak a kerekeit, nehogy felvigye a parkológépre a sólét? Könyörgöm, négy évszakban élünk! 12 milliós gép, vacak anyagból, két év garanciával. Ez a magyar igazság. Természetesen a gyártó felajánlotta, hogy több millió forintért felújítja a gépeket... Persze. Vicc.

Azt mondják "ne ítélj, hogy ne ítéltess", azonban ez az a nagy igazság, amire én magasról teszek. Egész egyszerűen ebben az esetben nem tudok nem ítélkezni, nem tudok együtt érezni a gyártóval. Nem megy. És a legrosszabb az egészben, hogy ma Magyarországon ez így megy. Vesznek egy 12 millás gépet, ami valójában csak hat, mert leszedte a sápját, a kivitelező, a generál kivitelező és a beruházó. Plusz anyag költség és beépítés, mindjárt dupla annyiba kerül a vevőnek, akinek még, ha el is mondják, hogy két év a garancia, akkor sem történik semmi, hisz mit tehet, azon kívül, hogy megveszi a beállóhelyet, parkol a belvárosban? Majd végül kiadják egy karbantartónak, aki természetesen nem adja át a közös képviselőnek a kezelési leírást, hisz nem kifizetődő, ha egy ilyen gép rendes állapotban van, hisz akkor mit fogunk rajta javítani? Majd eltelik öt év, és lehet felújítani. Újabb rendelés a gyárnak, újabb munka a kivitelezőnek és további bevétel a karbantartónak. A vevő meg csengessen. Ez a fogyasztói világ kemény vas foga, a mai magyar attitűd, a mai magyar köztudat az új építésű lakások átadásánál és a jogrendszer kiforratlansága, hogy az ilyeneket nem lehet gazdasági károkozásért előállítani.

Ma reggel ismét kaptam egy leckét az élettől, mely önismereti kérdéseket ébresztett bennem. Egy arcon csapást, mely gondolkodásra késztetett. Egy baráttól. Aki melett lélekben, de mindig kiálltam. Akit bár volt jó és rossz időszakunk a kapcsolatunkban, és volt különböző féle az interakciónk, de a lelkem mélyén mindig szerettem. Akinek ezt elmondtam, és aki ezt nagyon is jól tudja mindmáig. És aki mindig kevesebbnek tart véleményem szerint az életében, mint én Őt a sajátoméban. Aztán rájöttem az ismételt csalódás után, hogy nem csak vele vagyok így. Számtalan ember van az életemben, aki nekem fontosabb, mint én ő nekik. Lesújtó a gondolat. Persze nyílván ki tehetne erről, ha nem én. Ki a hibás, ha nem én, azért, hogy ide jutottam. Talán, ha kevesebbet tudálékoskodtam volna, talán, ha kevésbé lettem volna arogáns, talán, ha csöndesebb lettem volna... etc. Igen talán, ha meg sem születtem volna, akkor most nem fájna annyira az ébredés, hogy a kutyának sem számít, élek-e vagy sem. De megszülettem. És szerintem (aztán ez lehet túl bekébzeltnek tűnik, és valójában az egóm nagyobb, mint az iqm) okos lánynak, én úgy érzem az vagyok, és így szeretem magam. Szeretem a lelkem mélyén égő tüzet, ami cselekvésre késztett, a mélyen izzó parázst bennem, a szenvedélyt. És szeretem a gondolataim, érzéseim megosztani másokkal. Ilyen voltam, vagyok, próbáltam már számtalanszor változni mások kegyeinek elnyerése céljából. Próbáltam általuk képviselt értékrendek, és viselkedési normatívák szerint élni, próbáltam látszólag feladni önmagam, csak, hogy jobban szeressenek. És mire jutottam vele. Hat évnyi kitartásom és szeretetem alázták le, amikor egy az ő életében lévő egy éves barátságot többre tart, mint az én hat évnyi odaadásomat. Szép. Tesztem fel ezek után a kérdést. Az emberek nem látják én mennyire szeretek? Vagy senkinek sem kell az én szeretetem? Vagy nekem nem kéne bizonyos személyeket avanzsálnom? Vagy csak hülye vagyok? Vagy az összes. Mindegy. Ismét egy lecke, egy fájdalmatos (nem nagyon csak említésre méltóan) történés. Köszönöm barátaim, hogy néha elgondolkoztattok.

Az előző bejegyzésem tapintatlanságáért, ezúton kérek elnézést. Sem embereket, sem érzéseket nem szeretnék bántani. Egy ostoba nő, ostoba írása. :)

No igen. Joggal illetnek minket a férfiak néha ezzel a jelzővel. Nem azért, mert róluk ez nem éppen ugyanúgy elmondható, hanem mert tényleg borzasztóan ostobák tudunk lenni mi nők. Kedvenc női ismerőseim és jómagam olykor-olykor összeülünk egy jófajta tracspartyra. Arra az igazán, Szex és Newyork-os, panaszkodós a te pasid is hülye, most mindent beszéljünk ki címüre. Nincs az a nő, aki ezt ne élvezné. Én például borzasztóan elmókázom a többiek picsogásain. Ilyenkor mindig hálát adok az égnek, hogy én nem olyan vagyok, mint mások, én nem szeretem a sírást, én utálok panaszkodni, és társnak is mindig olyan him lényeket választottam, akik tisztességesnek mondhatóak voltak. Próbáltak volna mások lenni! Vagy rosszak? Azt is elviseltem volna... egy darabig. De csak egy iciripicirit, mert... és itt jönnek a történetek. Az ostoba nők, ostoba történetei. Barátosném meséli minap, a palijával együtt van már három éve. Ebből a faszi minimum két évet azzal töltött, hogy mi lesz a volt nőjével, ha őt elhagyja. Majd már egy éve élvezheti az új nő e remek egyed szeretetét, amikor az ellustul. Barátosném gondolja lesz kedves, hátha várhat még valami jót, és kitakarít az ominózus disznó     oljában. Megtéve ezt, és reménykedve a sikerben, bizony a remény, hamar meghalt, mikor az állat nem, hogy meg nem köszönte, de még észre sem vette a gesztust, majd miután barátosném szóvá tette, hogy tán neki tette, az közölte természetesnek vélte. Erre mit csinált a lány? Semmit. Másik barátosnémat hím egyede szerette. Szerette, oszt néha jól megverte. Egy pofon jobbról, egy pofon balról, és a boldogság teljes. S legyen harmadik is, mint a mesékben, ne maradjon el hát még egy barátnőm története. E leány gyermek, megismeré új udvarlóját, szereté ám de nagyon, szeretné egy éjszaka az ágyban is, mígnem annak telefonja megszólal. Láss szépet, és a pali hoppan, a nőt otthagyva, telefonján bazsajog a szomszéd nőjével,s kedvére téve, az éj közepén cd-t hagy lábtörlőjén. A leányzó felhorkan, mérgében elrohan, mire a faszi utánna fut, s mindent bevall. Dugta négy évig a szomszédnőjét. A zöldebbet. :) S mit csinál erre harmadik leányunk? Ott alszik a férfinál. LÁÁÁÁÁÁÁÁÁNYOK! A jó ég áldjon meg benneteket. Én sem vagyok a büszkeség szobrának mása, se okosabb, se jobb. Egy kivert ringyó vagyok néha, illetve voltam, de nem biztos, hogy még nem leszek. Szajha és kurva vagyok olykor, na de ez már nekem is sok lenne. És nem a barcsinőkkel kéne ezeket a dolgokat megbeszélni, hanem a faszkalappal, aki kutyába se néz, mert természetes,  hogy takarítasz nála, aki embernek se néz, hisz megver, és aki hülyének néz, akkor amikor megpróbálja veled elhitetni, hogy 4 évig kúrta a szomszédnőjét, de mostmár biztosan nem fogja, mert vagy neki Te. Csajok azért ezt ne. A faszit aki kutyába se néz, elhagyom, a faszit aki hülyének néz, visszaalázom, a faszit aki meg megver, megölöm. Nem picsogok a barcsinőkkel. Lányok... tényleg ostobák vagytok?

Felhívtam, és nagyon fáradtnak tűnt a hangja. De nem csak tűnt, és nem csak a hangja.... az volt, és teljes lényében. Én épp hazaindulni készültem. Öt óra, vége a napnak, és én mehetek...!!!! A legjobb pillanatok egyike ez, a hétköznapok sodró szürkeségében. Csak még egy telefon, hogy van. Bágyadt hang, letargikus kedv, mi válaszolt. A felszabadult megindulásomnak szomorkás hangulata gátat vetett. Felületes ember lévén át szoktam siklani más emberek érzései felett, olykor még a sajátjaimon is nagyvonalúan túllépek, de valahogy most nem ment. Most valahogy, életemben talán először megtorpantam.

„Túlóra. Ugyan, hagyjuk, mindenkivel történt már ilyen. Ezért rosszkedvűnek lenni?” Máskor biztosan hasonlóan reagáltam volna, hisz kimondottan utálom a nyávogós embereket. De ez nem nyávogás volt, ez nem a szokásos picsogás, amit minden nap, minden embertől, akivel csak kontaktusba kerülsz, megkaphatsz. Ez mélyről jött, és szakított. Szakított bennem valamit, és fájni kezdett, annyira, hogy úgy éreztem mindjárt belehalok, ha nem segítek neki valamivel..., valahogyan. És ekkor támadt az ötlet! Mit is kívánok én igazán, az ágyon kívül, amikor fáradt vagyok…. a kávét. Igen, egy jó erős, frissen őrölt, igazán illatos kávét. Így kaptam magam, és esernyőmmel agyonverve a négyeshatos villamos utasainak jelentős részét futottam, az Oktogonra, a Burgerbe, az Opera mellett egészen a Révay utcáig. Szakadó esőben, kissé megázva, a párától begöndörödött fürtökkel álltam. A rózsaszín ballonkabátomban, a lila esernyőmmel egy kávéval a kezemben, borzasztó szerelmesen. Ostobán és tután, viccesen és giccsesen, szörnyen naívan és szerelmesen, vártam rá, vártam, hogy adhassak, jót és neki, hogyha még fáradt és vacak napja is van, egy dolgot legalább tehessek vele, mosolyt csalhassak az arcára. Legalább ennyit adhassak.... 

Akárki akármit is mond, jó autóval utazni, én is élveztem, hogy bármikor rágyújthatok, amikor kedvem szottyan, üvöltethetem az éppen kedvenc zenémet, bekapcsolhattam a klímát ha melegem volt, fűthettem, amikor fáztam és végül,de nem utolsó sorban, mindig volt ülőhelyem. :) Tagadhatatlan, hogy az autóval való utazás nagyfokú szabadságot és kényelmet biztosít a tulajdonosának, azonban sok egyéb élménytől fosztja meg magát az a delikvens, aki néha nem veszi igénybe a BKV csodálatos magyar közlekedési intézmény szolgáltatásait. Ma reggel történt velem, kezemben a könyvem, vállamon, negyven kilós "kislányként" a húsz kilós táskám, éppen futok a villamos felé, ami természetesen, mint mindig most is tömve volt, de gondoltam én még felférek, így vetődve, de túrtam magamnak egy picinyke helyet a járművön. Amit sikerült egy kétméteres szörnyen jóképű férfi hónaj hajlatánál meg találnom, aki rám lenézve kedvesen csak mosolygott, és jófej módon még szorított nekem némi helyett, hogy oda lenn a mélybe levegőhöz tudjak jutni. No igen a levegő. Ekkor jött a meglepetés, az a jófajta kellemetlen, amikor a friss nyári levegő illatát beszennyezi a hajléktalan manus és nőjének átható vizelet, izadság és dohány szaga. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ettől kivagyok a higiénia hiánya. Fuldokolni kezdtem. Menekülni akartam, de nem tudtam, nem volt hely, ahova félre tudtam volna vonulni, így kénytelen voltam elviselni. Miután az orrom megszokta a szépnek nem mondható szagot, el kezdtem figyelni őket. Láttam rajtuk, hogy egy pár, a beszélgetésükből kiderült, hogy a nőt Margónak hívják. Margó és társa imigyen bazsajgása közben egyszer csak megcsókoltak egymást. Nem is akárhogyan. Szerelmesen. És akkor döbbentem rá, félundoromban, hogy milyen jó is nekik. Nincs semmijük, az ég megadott világon semmi, Csak Ők ketten egymásnak, és élvezik. Már korán reggel. Randák és büdösek, szegények és céltalanok, de legalább szerelmesek. Hát ez volt az én ma reggeli erotikus jelenetem a négyeshatos villamoson.

Szép napot mindenkinek! 

Rájöttem, hogy a humor és az intelligencia, egy házaspár...,

egyik sem tud létezni a másik nélkül.